MAGAZIN HÍREK

2010. december 21., kedd

KIGYŰJTÖTT HÍREK A MÉDIÁBÓL TV 1

TV 1 (Csak kattints rá)


 Forrás TV 1 www.hirado.hu

2010. június 21., hétfő

Szájba lőtték, de kiköpte a golyót


Szájba lőtték, de kiköpte a golyót

Egy 39 éves amerikai férfi csodával határos módon túlélte, hogy pisztollyal rálőttek.
Az eset Chicagóban történt. A férfit fejbe lőtték volna, de fogsora felfogta a golyót, amit ezután egyszerűen kiköpött. A sérültet ezután kórházba szállították. A vizsgálatok után kiderült, mindössze egy törött foga bánta a támadást.




Elindult az internetes focibajnokság
Az ingyen, online módon játszható az internetes focibajnokság.

A játék különböző képességeket fejleszt, például a kreativitást, szervezőképességet, esztétikai érzéket, logikát vagy egyszerűen csak szórakoztat. A Football Challenge 10 egyértelműen azon számítógépes játékok közé tartozik, melyek – többek között – fejlesztik a vizuális érzékelést. Ismert, hogy akik rendszeresen játszanak számítógépes játékokkal, azoknak nagymértékben javulnak a vizuális készségeik. Így gyorsabban tudják felfogni a körülöttük lévő világ információit. Ez azt jelenti, hogy az egyes jelenteket gyorsabban észlelik, mint azok, akik nem játszanak. A játék ingyen letölthető. Forrás: Magyar Online

Két és fél méteres piton a vécében


Összesen húszan vettek részt a három órán át tartó kígyóvadászaton a Franciaország déli részén fekvő Vitrolles városában. A kígyót egy lakó vette észre csütörtök reggel a vécéjében, majd rémülten hívta a tűzoltókat, akik az állatot keresve végigkutatták a szennyvízcsatornát. Amikor egy csatornacsőben rábukkantak a pitonra, eldugaszolták a cső egyik végét, majd magas nyomású vízzel "kimosták" belőle az óriáskígyót. A piton két héttel korábban tulajdonosa házából, szintén a vécén keresztül szökött el. A befogott állatot egy állatkertbe vitték. Forrás: MTI

Cameron Diaz pikáns hálószobatitkai

A szőke színésznő a Playboynak adott interjújában bevallotta, hogy az állatias szexet kedveli, ráadásul igazán vonzódik a nőkhöz is. „Szex és szerelem két külön dolog! Egy nővel például csak a szex jöhet szóba nálam, és ha két nő olykor lefekszik egymással, az nem jelenti azt, hogy leszbikusok!"– nyilatkozta a hollywoodi színésznő. Cameron azt is elárulta, mitől őrül meg a hálószobában: „Imádom az állatias szexet! Mikor a férfi igazán férfi, én pedig a gyenge nőt játszom!" Az interjú során a színésznő állítólag olyan pikánsan és részletesen „írta le" kedvenc szexuális fortélyait, hogy azt még a Playboy sem vállalta, hogy leadja nyomtatásban. Forrás: Blikk

Sav marta szét a szépségkirálynő arcát

A 22 éves Maria Fernanda Nunez éppen a királynőválasztás főpróbájáról tartott hazafelé, amikor egy merénylő megtámadta. Örök életére megnyomorította egy támadó a Miss Kolumbia szépségverseny egyik döntősét. A férfi a semmiből tűnt elő egy motorkerékpáron, és figyelmeztetés nélkül savat öntött a modell arcába. A maró folyadék teljesen szétroncsolta a lány arcát és mélyen károsította a hússzöveteket is. Jelenleg orvosi megfigyelés alatt tartják, és az egész arcát kötések borítják. Még a szemét is be kellett kötni, csak az ajkai látszanak ki a gyolcsok alól. A szépségkirálynő-választást az estre való tekintettel elhalasztották. Forrás: Bors Online

Észak-koreai behatolásnak hitték a lufikat

A lufikat ereszkedő ejtőernyőknek gondolta egy dél-koreai, aki erről bejelentést is tett a hatóságoknak. A dél-koreai hadsereghez csütörtök reggel érkezett bejelentés a Szöultól 35 kilométerre délnyugatra található Ansan egyik lakosától, hogy a közeli hegy felett több mint negyven, ejtőernyőre emlékeztető repülő tárgy jelent meg. A helyi lakos azt is megemlítette, hogy a tárgyak földet érése után mozgás lehetett látni a hegyen. Bár a radarképeken nem lehetett semmi gyanúsat látni, az esetleges észak-koreai behatolásról szóló jelentést a védelmi miniszter is megkapta, és a vezérkari főnökök tanácsa is foglakozott az esettel - írta a Joong-Ang Ilbo című dél-koreai lap. A rendőrség és hadsereg egységeiből létrehozott vizsgálócsoport azonban kiderítette, hogy a repülő tárgyak egy közeli óvodából elengedett lufik voltak - mondta el a dél-koreai védelmi minisztérium szóvivője. Forrás: Független Hírügynökség

Álmaik asszonyáról is lemondanának a vb-győzelemért

Egy teljes évi szexszünetet azonban már nem érne meg az angol szurkolóknak a diadal.
A csütörtökön ismertetett felmérés szerint arra a kérdésre, hogy az angol csapat vb-győzelmét részesítenék-e előnyben, vagy egy intim kalandot a képzeletükben élő "álomhölggyel", a férfi szurkolók 52 százaléka a világbajnoki diadalt választotta, és csak 42 százalék mondta azt, hogy inkább ágyba bújna a tökéletes nővel. Az arányok azonban alaposan átfordulnak, ha hosszabb szexstopról lenne szó. Arra a kérdésre, hogy a vb-győzelemért készek lennének-e akár egy évi önmegtartóztatásra is, a YouGov közvélemény-kutató cég adatai szerint az angol férfiak 68 százaléka, a nők 73 százaléka válaszolt nemmel, és mindössze 26, illetve 22 százalékuk hajlana még egy ilyen hosszú ágybeli szünetre is az angol tizenegy dél-afrikai diadala fejében. Egy másik felmérés azt mutatta ki, hogy az angol apajelöltek negyede inkább a csapat valamelyik vb-meccsét nézné meg, semmint saját gyermeke születését. Forrás: MTI

Jennifer Aniston erotikus jeleneteket forgatott legújabb filmjében

Az amerikai színésznő Horrible Bosses című filmjében az agresszív szexualitást testesíti meg. A 2011 nyarán mozikba kerülő alkotás története az, hogy három barát eldönti, hogy megölik főnöküket, hogy ne kapjanak több nagy stresszel járó munkát. A komédiában rajta kívül még feltűnik Colin Farrell, Jason Bateman, Jamie Foxx és Charlie Day. „Ez a szerep provokatív és szexuális, ám emellett hisztérikus és szórakoztató. Nincs az tervbe véve, hogy megmutatja meztelen testét, ám a szerep megköveteli az agresszív szexualitást. Jennifert a rajongói még nem látták ilyen helyzetben” - nyilatkozta a sajtószóvivő a People magazinnak. Forrás: Parameter.sk


Kishíján férfiasságát is letépte a fazongyanta

Joe Cooper a bizarr kozmetikai önkínzással egy helyi kórháznak akart pénzt gyűjteni.
A tíz jóbarát Bristal városának egyik kocsmájában vállalta be a gyantázást. A vendégek közül az téphette le az éppen aktuális gyantacsíkot, aki a legmagasabb licitet ajánlotta. Ráadásul minél érzékenyebb helyre került a gyanta, annál több pénz járt a tépésért. Joe Cooper volt az egyetlen, aki a brazil fazont is vállalta, de balszerencséjére a gyantacsík túl érzékeny területre került, és a lendületes rántás nem csak a szőrt vitte, hanem a férfi hét bőrrétegéből hatot is magával rántott. Az orvosok szerint a bátor építőmunkás a nyúzás mellé még a fél heréjét is kishíján elvesztette a kocsmai kozmetika során. „Lefeküdtem, becsuktam a szemem, és aztán hirtelen valami pokoli fájdalmat éreztem és dőlt a vérem. Még sose fájt semmi ennyire. Azonnal kijózanodtam, az ágyékom pokolian nézett ki. Vöröslött és égett” – emlékezett vissza a történtekre az áldozat. Cooper a kórházban kötött ki, krémet és antibiotikumot írtak fel neki. A fiatalok végül 3000 font (1 millió forint) körüli összeget gyűjtöttek a Leichesteri Királyi Kórháznak.

Elítélték, mert buborékot fújt rágójából

Egy ausztrál bíró egyhónapos börtönbüntetésre ítélt egy húszéves férfit, amiért a tárgyalóteremben rágógumi-buborékot fújt. A húsz éves Mirza Zukanovicnak testi sértés miatt kellett a bíróság elé állnia, amikor meghallgatásának végén, a bíró felé fordulva buborékot fújt rágójából, és azt a vád szerint ki is durrantotta. A tárgyalást vezető Rod Crisp bíró a bíróság megsértése miatt harminc napig terjedő börtönbüntetésre ítélte a férfit, amelynek letöltését azonnal meg is kellett kezdenie. A férfi ügyvédje azonban a legfelsőbb bíróságnál fellebbezett az ítélet ellen, és sikerült elérnie, hogy védencét óvadék ellenében szabadlábra helyezzék - írta a Herald Sun című ausztrál lap.

Ingyen csinálja, így kér bocsánatot

Egy japán pornósztár ingyen szexel kínai diákokkal, így kíván bocsánatot kérni, amiért Japán az 1930-as évek végén lerohanta Kínát, és lemészárolt sok millió embert.
A történelem szakos Anri Suzuki pornósztár mélységesen szégyelli magát amiatt, hogy Japán hetven éve lerohanta Kínát, és sok millió embert lemészárolt. Ez a borzalom máig kihat a két ország kapcsolatára. "A testemmel szeretném begyógyítani a kínai sebeket, és ezt úgy tudom megtenni, hogy kínai diákokkal fekszem le. Remélem, ez jelképes kompenzáció lehet" - mondta a huszonnégy éves pornósztár a Korea Timesnak. Forrás: STOP.HU

2010. június 20., vasárnap

Lábával hímez a kínai nő


Ren Jiemei a falu legügyesebb hímzője, aki nem kézzel, hanem lábbal készíti el szenzációs alkotásait.

Egy 65 éves kínai nő, a Haiyangban élő Ren Jiemei mindenki másnál gyorsabban és szebben dolgozik. Lábával fűzi be a cérnát és azzal is készíti el különféle portékáit. Kar nélkül született kínai nő megtanulta, hogyan tudja lábaival helyettesíteni kezeit. Önmagának önt teát, lábával mossa meg az arcát, fésüli a haját, rajzol és papírt vág. "Karok nélkül születtem, de gyermekkortól megesküdtem magamnak, hogy olyan szintem fogom kiképezni a lábaimat, hogy mindenféle munkát le tudjak végezni" - mondta Ren Jiemei. Forrás: Aol.News/Hír24

2010. május 25., kedd

Szemhéjával repülőt húzott, 2 évesen dohányzik...



Szemhéjára kötött kötéllel húzta el az 50 éves férfi a hatalmas repülőt.


Az 50 éves Dong Csangseng öt méterre húzott el egy féltonnás repülőt Jilin tartományának egyik kulturális eseményén. A 40 éve kung fu harcművészettel foglalkozó mester nagyon sokat készült a mutatványra. Éveken át autókat húzott el a szemhéjával, de csak most jött el az idő arra, hogy repülővel is megpróbálkozzon. A férfi azt mondja, még ennél is többre képes. Lehet, hogy hamarosan újabb szenzációval fog a nyilvánosság elé lépni. (Hir 24)

Halottnak nyilvánították a Phoenix Mars-szondát

A NASA bolygókutatással foglalkozó részlege hivatalosan is halottnak nyilvánította a Phoenix Mars-szondát, amely 2008-ban landolt a vörös bolygón. A Mars Reconnaissance Orbiter űrszonda által készített legutóbbi felvételek tanúsága szerint a Phoenixen súlyos sérülések mutatkoznak, amelyek a marsi tél számlájára írhatók. A bolygón keletkező fagyott szén-dioxid valószínűleg összeroncsolta a szondát, legalábbis a róla készült képek tanúsága szerint. Az űrszonda múlt héten 61 alkalommal repült el a Phoenix felett, hogy a negyedik - és egyben utolsó - kísérlet keretében megpróbálja felvenni vele a kapcsolatot. A Mars-szonda azonban nem adott életjeleket. "A Phoenix teljesítette küldetését, még tovább is működött a tervezettnél. Habár munkáját befejezte, a tudományos tevékenységéről szóló információk elemzése még eltart egy darabig" - mondta Fuk Li, a JPL Mars-programjának vezetője. A Mars-szonda az égitest északi pólusának közelében landolt 2008. május 25-én. Élettartamát három hónapra tervezték, a háromlábú szerkezet azonban öt hónapig bírta, mielőtt a fogyatkozó napfény miatt megszűnt az energiaellátása. Parányi esély azonban mégis volt arra, hogy a zord tél ellenére is működőképes maradjon, a NASA ezért próbálta meg felvenni a kapcsolatot. (Hir 24)

Kivillantotta fenekét Venus Williams

A világhírű teniszező a svájci Patty Svhnyder elleni meccsen egy csipkés, vörös-fekete dresszben lépett pályára, amely többször is a fellibbent a derekáig, megvillantva szexis hátsóját. Venus Williams, aki tavaly egy floridai meccsen is hasonlóan szexi dresszben teniszezett, azt mondta: maga tervezi a ruháit. "Úttörőnek tartom magam a teniszpályán való öltözködés terén. Amit most viselek a meccsen, lehet, hogy ahhoz hasonlót más még húsz év múlva is hord majd az utcán" - mondta a tenisz csillag. (Hir 24)

Tragédia a Veszprémi Állatkertben

Vízbe fulladt kedden a Veszprémi Állatkert egyik csimpánza, Ghafula, miután minden előjel nélkül át akarta ugrani a területét védő biztonsági vizesárkot. Kedden délelőtt Ghafula, a Veszprémi Állatkert 11 éves nőstény csimpánza a Csimpánzvilág külső kifutójában minden előjel nélkül megpróbálta a biztonsági vizesárkot átugrani, de a 8 méter széles vízfelület legmélyebb részébe esett. A gondozók rögtön észlelték a szökési kísérletet, és a megfelelő biztonsági előkészületek megtétele után azonnal megkezdték a mentést, de az elsüllyedt állat életét már nem sikerült megmenteni. A csimpánzt újraéleszteni sem sikerült. Ghafula 2010. április 8-án érkezett a hollandiai Amersfoortból és időközben jól beilleszkedett csapattársai közé. A kifutóból való szökésüket annak hátsó oldalán egy függőleges biztonsági fal, a látogatók oldalán egy nyolc méter széles vizesárok akadályozza meg. A csimpánzok kiválóan másznak, otthonosan mozognak a talajon, de nem tudnak úszni. Forrás: Hír 24

220 zászlót tetováltatott magára egy indiai férfi


Mr. Rish szeme előtt csupán egyetlen cél lebeg: minél több zászló borítsa a testét. Igen furcsa külsejével hívta fel magára a figyelmet az az indiai férfi, aki úgy döntött, zászlókat tetováltat magára. A 67 éves férfi azt mondja, fájdalom ide vagy oda, egyetlen álma van: bekerülni a Guinness Rekordok könyvébe. Mr. Rish jó úton halad, hogy mindezt elérje. Arcára és hasára eddig már 220 zászlót sikerült tetováltatni. Az idős úr, azonban azt mondja nem áll meg. Ez még számára csupán a kezdet... Forrás: BORSONLINE

Kétéves és nikotinfüggő

Kétévesen szokott rá a cigarettára egy indonéz kisfiú, aki hisztérikus rohamot, kap, ha szülei megvonják tőle kedvenc "játékszerét". Ardi Rizal élete első cigarettáját édesapjától kapta, amikor 18 hónapos volt. A kisfiúnak annyira megtetszett a füstölgő cigaretta, hogy azóta nem tud nélküle élni. "Én nem aggódom az egészsége miatt, hiszen úgy néz ki, mint bármelyik egészséges gyermek" mondta vállat vonva a fiú apja Mohammad Rizal, aki szerint fia rögtön hisztizni kezd, ha nem kap füstölgő cigarettát. A kisfiúcska különös hóbortja nem egyedi eset Indonéziában. Hivatalos adatok szerint ugyanis az indonéz gyerekek 25 százaléka 3-15 éves korában megismerkedik a cigarettával, 3,2 százalékuk pedig láncdohányossá válik, amit nagyban elősegít a dohányáru olcsósága.(Hir 24)

A Twitter "királynője" lett Britney Spears

Az énekesnő ezzel a "teljesítményével" túlszárnyalta Ashton Kutcher amerikai színészt is, akinek rövid üzeneteit 4,94 millióan olvassák. Britney Spears természetesen Twitter-üzenetben fejezte ki az elsősége feletti örömét: "Újjé! Első vagyok a Twitteren! Köszönöm!" Kutcher azonban csak annyit reagált: "Nekem teljesen mindegy". Tavaly áprilisban Kutcher a CNN amerikai hírügynökséggel nyilvános fogadást kötött, amelyet meg is nyert: ő lett az első twitterező, aki elérte az egymilliós olvasótábort. Kutcher felesége, Demi Moore színésznő szintén lelkesen osztja meg rövid üzeneteit a világgal, és több mint 2,72 millió olvasója van.
A Twitter segítségével - a www.twitter.com oldalon - a felhasználók szabadon oszthatják meg a világgal maximum 140 karakteres üzeneteiket. A felhasználók száma 2009 végére már elérte a negyvenmilliót. Forrás: MTI

2010. május 13., csütörtök

Lady Gaga átlátszó bugyiban, kutyahús Budapesten, Johnny Depp öngyilkos lett…


Heti bulvár

Lady Gaga átlátszó bugyiban sétált Stockholmban

Paparazzók kapták lencsevégre az amerikai színésznőt, aki fehérneműben sétált végig a svéd főváros utcáin. A Grammy-díjas énekesnőről május 9-én készültek a felvételek, amint fekete melltartóban és átlátszó bugyiban flangált Stockholm főutcáján. Nem ez az első alkalom, hogy Gaga kisasszony megbotránkoztatja az embereket. Egy hete showműsora közben vetkőzött le a színpadon és meztelen felsőtestű férfiakkal táncolt. Lady Gaga az American Idol című szórakoztató show 9 évadjában lépett fel és a The Fame Monster albumáról választott Alejandro című számával szórakoztatta a közönséget. A fellépés elején Gaga még csak a zongora mellett ülve énekelte Bad Romance című slágert, aztán elkezdődött az igazi show. A fekete gyászruhába öltözött énekesnőről hamar lekerült a ruhadarab, és erotikus táncbetétekkel tűzdelt show-t adott elő félmeztelen férfi táncosokkal. Forrás: The Superficial

Hajléktalannak nézték a Gyűrűk Ura sztárját

Sir Ian McKellen egy Melbourne-i színházban próbált, ám mivel nem vette le magáról jelmezét a szünetben, egy járókelő hajléktalannak nézte. A sztár egy próba szünetében ült ki a színházzal szemben lévő padra, ám olyan jól sikerült a jelmeze és az egész kinézete, hogy az emberek hajléktalannak nézték. Volt olyan is, aki még pénzt is dobott a kalapjába. A csavargónak nézett Oscar-jelölt, világhírű színész most azt reméli, hogy az egy dollár, amit kapott szerencsepénz lesz számára. Forrás: Hír24

Claudia Schiffer meztelenre vetkőzött

A várandós szupermodell meztelenül pózol a német Vogue júniusi címlapján. A 39 éves, két gyermekes Claudia Schiffer májusra várja kislányát férjétől, a rendező Matthew Vaughntól. A modell feleségként és anyaként új életet kezdett, ez segített neki abban, hogy ne legyen munkamániás: "Mindennap dolgoztam és állandóan utaztam. Amikor megismertem a férjemet, úgy döntöttem, hogy nem dolgozom többé hétvégén. Gyermekeim születése után pedig, még elővigyázatosabb lettem." - mondta Claudia Schiffer. Forrás: Ny Daily News/Hír24

Kutyahúst szolgálnak fel Budapesten?

Állatvédők tiltakoznak, mert szerintük az egyik fővárosi étteremben kutyahúst szolgálnak fel a vendégeknek. Különös dolgot talált ki az egyik budapesti vendéglő tulajdonosa. Úgy döntött, különleges kutyahúsokkal teszi színesebbé étlapját. Az alapanyag utánpótlásának biztosítása végett még hirdetést is feladott az étterem. „Hogy a meglévő gasztronómiai igényeket ki tudjuk elégíteni, felhívással élünk kutyatenyésztők / állatmenhelyek / megunt kutyák tulajdonosai felé: felszaporodott állataikat utcára dobálás, altatás helyett magas kilónkénti áron ajánlják fel konyháink számára! 20 EURO / kg felvásárlási ár (kizárólag élő kutya esetén)! 5 közepes termetű kutya felett házhoz megyünk, és készpénzben fizetünk.” Forrás: Nők Lapja Cafe

Elszabadult egy műhold a világűrben

Elszabadult televíziós távközlési műhold sodródik a világűrben, azzal fenyegetve, hogy egy másik műhold pályájára lép, és megzavarja az amerikai kábeltelevíziózást. Az Intelsat nemzetközi távközlési cég - tájékoztatása szerint - április 5-én veszítette el az összeköttetést a Galaxy-15 műholddal, feltehetően azért, mert a műhold számítógépes rendszerét egy napkitörés megrongálta. Az Intelsat távirányítással nem képes a műholdat a saját pályáján tartani, amely így az amerikai kábeltelevíziós cégeket kiszolgáló szomszédos távközlési műhold pályája felé sodródik. A Galaxy-15 továbbra is fogad és továbbít jeleket, így azok megzavarhatják a szomszédos műhold által sugárzott jeleket. Az Európai Űrügynökség űrszemétkövető rendszerének egyik vezetője, Emmet Fletcher elmondta: a Galaxy-15 jelenleg a Csendes-óceán felett, Hawaiitól kissé keletre lebeg. Mint mondta, a Galaxy-15 esete azért szokatlan, mert a műhold továbbra is sugároz jeleket, míg az elromlott műholdak a navigációs rendszer meghibásodása esetén automatikusan teljesen leállnak. Forrás: MTI

Johnny Depp öngyilkos lett

Egy erkélyről ugrott le a színész, de túlélte az esést. A "The Tourist" című legújabb filmjében Johnny Depp pizsamában mászik ki egy erkély korlátja mögé, és a mélybe veti magát. Az egyik szomszédos hotel vendégei közül többen is megijedtek az eset láttán, mivel nem tudták, hogy forgatásról van szó. Sokan az utcára is rohantak, de megnyugodtak, miután látták, hogy a sztár nem sérült meg. Ez ugyanis csak a film egyik jelenetének része volt, amit ráadásul többször is felvettek.
Forrás: ImNotObsessed/Hír24

Pornókirálynővel kavart Mel Gibson

Violet Kowal lengyel pornóproducer döbbenetes vallomása: tavaly három hónapos viszonyom volt Mel Gibsonnal. Az 54 éves színésszel Malibun jöttem össze. "Mel óriási az ágyban, életem legjobb szexuális élménye hozzá fűződik" - mondta a 26 esztendős Violet kisasszony. A színész szerint a producer nő állítása merő kitaláció csupán, ezért jogi úton vesz elégtételt kijelentései miatt. Mel Gibson felesége egyébként pont egy esztendeje adta be a válókeresetet 28 évnyi házasság után, mert kiderült, az ausztrál sztár már akkor is sokadszorra csalta őt. A vád nem volt alaptalan, hiszen utóbb kiderült, hogy újdonsült kedvese, az orosz énekesnő Okszana Grigorjeva babát vár Gibsontól. Tavaly októberben meg is született házasságon kívüli kislányuk, akinek Lucia nevet adtak.
Forrás: Zimbio/Hír24

Pornót nézett a képviselő a parlamenti ülés közben


Erotikus videót nézett Marius Nicoară liberális szenátor saját laptopján hétfőn a parlamentben, a nyugdíjtörvény vitájakor. A Realitatea TV operatőre filmezte le Marius Nicoară szenátort, amint éppen pornófilmet néz laptopján. A megkérdezett szenátor azzal védekezett, hogy a mindössze egy vicces mailről volt szó, amit az egyik kollégájától kapott. "Szó sincs pornófilmről, ez csak egy poénos csatolt videó amely a thai masszázst hasonlította össze az amerikaival" – fejtette ki az 52 éves kolozsvári honatya a Realitatea TV-nek. Forrás: Manna.ro

Bugyi és melltartó nélkül vonult a vörös szőnyegen

A 26 éves Bronagh Waugh úgy döntött, nem vesz fehérneműt a brit szappanoperák gálájára. Bronagh Waugh mindenkit megdöbbentett öltözködésével, amikor bugyi és melltartó nélkül, jórészt áttetsző ruhában vonult végig a vörös szőnyegen. A 26 éves színésznő, aki egyébként nem tartozik a leghíresebb sztárok közé - bár egyike volt a legjobb női szerepre jelölt hét színésznő közül -, áttetsző anyagból készült ruhájában tetszelgett. Bronagh Waugh csak a gondosan elhelyezett flittereknek köszönhette, hogy testének bizonyos részei mégiscsak el lettek takarva a nyilvánosság elől. Forrás: The Daily Mail/Hír24

A világ legszexibb női!

Az FHM férfimagazin szerint Cheryl Cole a világ legszebb nője. A brit popsztár olyan bombázókat utasított maga mögé, mint Britney Spears, Angelia Jolie, Jennifer Aniston, vagy Lady Gaga. Cheryl Colet idén immár másodszor rangsorolták az első helyre az FHM magazin lelkes férfiolvasói. A második helyen a hollywoodi szex szimbólum, Megan Fox végzett, míg a harmadik helyre Marisa Miller tornázta föl magát. Az első tízbe került Frankie Sandford, Keeley Hazell, Kristen Stewart, Kelly Brook, Adriana Lima, Jessica Alba és Abbey Clancy is. Kis meglepetést okozott Jessica Alba, aki a tavalyi harmadik helyről csúszott le a kilencedikre és Britney Spears is, aki tavalyi negyedik helyét elveszítve idén már be sem került az első negyven közé. Scarlett Johansson, Angelia Jolie, Jennifer Aniston, de még Beyoncé is büszke lehet arra, hogy lekörözték Lady Gagát, akinek csak a 92. helyre futotta... Forrás Blikk

2010. május 8., szombat

Főiskolák szépe és a Mr. Collegge 2010





Elődöntőhöz érkezett a Főiskolák szépe és a Mr. Collegge 2010 országos szépségverseny. Az est folyamán a prominens zsűri megszavazta a döntősöket, akiknek majd július 1-én a White Angel-ben szurkolhat a kedves közönség.

De ne szaladjunk ennyire előre, hisz a Fullextra is meg volt hívva a versenyre, hogy többek között végig kísérje egy nagyon csinos, szemtelenül fiatal (19 éves) joghallgató hölgy szereplését. Molnár Felícia -aki szerintem kísértetiesen hasonlít a gyönyörű Ördög Nórára- első versenyén igen otthonosan mozgott a kifutón, sőt a szépségharcban már edzettebb, „veterán” 22-24 éves hölgyekkel szemben, a bemutatkozó nyilatkozatában is nagy rutinnal kezelte a műsorvezető poénkodását. Valószínűleg, hogy a zsűri szemébe sütött a nap, hogy végül nem juttatták tovább, hisz a közönség ovációval fogadta minden szereplését. Fullextra szerint hatalmas fegyvertény, hogy a budapesti döntőről továbbjutva idáig eljutott Felie, s bár a pontszáma épp nem volt elegendő ahhoz, hogy most elsőre a döntőig meneteljen, szerencsére nem volt nagyon elkeseredve.


„Mindenre nyitott vagyok” –mondta Felícia, tehát, ha kedvem van majd megpróbálom jövőre is, de most sokkal fontosabb a nemzetközi jog vizsgám és az, hogy az afterpartyn egy jót bulizzak húgommal és a barátaimmal. Okos!!! Na igen nem hiába mondható el, minden versenyzőről, hogy felsőfokú végzettség várományosai. Belső forrásból tudom, s ezzel remélem nem árulok el nagy titkot, Felícia az afterparty után döntött és bár továbbra is az egyetemi tanulmánya lesz az első, a szépségipart sem adja fel -egy ilyen gyönyörű, nyilas hölgy miért is tenné- és jövőre megmutatja a zsűrinek, hogy tévedett. Hajrá Felie, nálam már most is nyertes vagy!





Ahogy mondani szokták, igen erős volt a mezőny, mely most duplán igaz volt azért, mert a hölgykoszorú mellett kigyúrt, mégis sármos, természetesen csupasz felsőtesttel és kockás hasakkal pózoló férfiakat is láthattunk versenyezni.











Az est házigazdája Debreceni Zita volt, de a prímet Újvári Zoltán Szilveszter, vagyis Zola vitte, aki nagyon sokszor nevettette meg a közönséget, hisz a legváratlanabb kérdéseket tette fel a versenyzőknek, e volt akit meg is táncoltatott.






ZOLA KÉRDÉS 1: „ Te egyenes háttal szoktál hányni?”
ZOLA KÉRDÉS 2: „Amikor fürdeted a kutyádat az büdös?”
ZOLA KÉRDÉS 3: „ Te lennél rúdtáncos oktató?”
ZOLA KÉRDÉS 1: „ Miért vagy te ennyire olajos?”


Persze Zita is nagyon kedves volt és nyilván azért mert késett fél órát, pluszfeladatokat is kapott. Az egyik versenyzővel akarva-akaratlanul forró táncot lejtett, igaz nagyon vigyázva, hogy nehogy összekenje magát a fiú testére kent olajjal.





Egyébként a fiúk elárulták, hogy nagyon meleg volt az öltözőben a levegő, főleg, hogy a versenyző lányok kenték rájuk.

Este kilencre lett meghirdetve a kezdés, de végül nagyon elcsúsztak, annak ellenére, hogy a Microsoft jóvoltából a zsűri PDA-s megoldással, elektronikusan szavazhatott. Persze ki ha nem épp Majka lett volna az, aki az igen, nem gombokkal ellátott egyszerű szavazószoftvert elrontja.
De maradtak hírességek a zsűriben így is, akiknek nem okozott gondot a technika. Az teljes felsorolás igényessége nélkül, láthattuk, volt, a zsűri soraiban ismert celebek is helyet foglaltak, többek között ott volt Kasza Tibi, a Bad Boyzos Alexisz, a rúd és strip-királynő, Pirner Alma, Köböl Anita, aki a Velvet arca, Danny Blue-val, valamint a tavalyi nyertesekkel, Csábi Tündével és Szabó Kristóffal. Az este hatalmas After Partyval folytatódott, melyről Dj Miller és a KARMATRONIC gondoskodott.

TALÁLKOZUNK A DÖNTŐN!

A nyertesek:

Nyuszis lányok:

Mindkét lányom jövőre döntős lesz !

Adj egy csókot Zita!

























Ugye a testvérem is nagyon szép!!! (Vanie és Felie)





















További életképek....
Playboy nyuszik is szépek voltak









A zsűri tanakodik

De jó kedvem van!!!

A zsűriben is bombázók ültek

TALÁLKOZUNK A DÖNTŐBEN!




2010. május 3., hétfő

Heti hírek: világ legszebb nője, 1500 villanykörtét evett, focipályán szexelt...


Megválasztották a világ legszexibb nőjét

Olvasói szavazatok alapján tavaly is és idén is Cheryl Cole-t választották a világ legszexibb nőjévé egy ismert magazin szavazásán. Az épp válófélben lévő brit énekesnő és televíziós személyiség 2010-ben olyan sztárokat utasított maga mögé, mint Megan Fox, vagy a harmadik helyezett Victoria’s Secret modell, Marisa Miller. A top 10-be jutott még az Alkonyat-mozik sztárja, Kristen Stewart, valamint Jessica Alba és az ismert modell Adriana Lima is. Érdekesség, hogy nincs a legjobb tízben Angelina Jolie, vagy a People idei listáján legszebbnek választott Julia Roberts sem. Forrás: Cosmopolitan.hu

A férfi, aki 1500 villanykörtét evett meg


Egy kínai férfi több mint 1500 villanykörtét evett meg 12 éves kora óra. "Napi egy villanykörtét eszem meg reggelire. Nagyon szeretem, finom, ropogós csemege." - mondja a Szecsuán tartományban élő Wang Xianjun (54). A kínai férfi - aki gyermekkorában törött üvegeket evett - teljesen véletlenül szokott rá a különös szenvedélyre. "12 éves koromban lenyeltem egy darab vastag halcsontot, de semmi sem történt. Kíváncsiságból aztán titokban kipróbáltam, mi lesz akkor, ha törött üvegeket eszem, de semmi sem történt, nem lettem beteg tőle." Wang azóta áttért az ízesebb falatokra, a villanykörtékre. Ezeket először apró darabokra harapja mielőtt lenyelné, majd kortyol hozzá mindig egy pohár vizet, hogy jobban csúsznak a ropogós falatok. A kínai férfi aggódó családja azt mondta, hogy többször is elvitték már Wangot kórházba, de az orvosok szerencsére megállapították, hogy a szokatlan étrendnek nincs káros hatása szervezetére. Forrás: Metro.co.uk/Hír24

Unokájától vár gyermeket a nagymama


A 72 éves indianai nagymama 26 éves unokájával közösen tervez kisbabát.A nagymama, Pearl Carter és az unoka Phil Bailey, csak nemrég ismerte meg egymást. A fiú ugyanis csak anyja halála után kutatta fel a nagymamát, aki 18 évesen szült és vallásos szülei nyomására örökbe adta a lányt, aki később Phil Bailey anyja lett. Pearl Carter ahogy meglátta szerelembe esett a saját unokájával. "Szeretem Philt és ő is szeret engem. Rövidesen a kezemben tarthatom a fiamat vagy a lányomat és Phil büszke apa lehet" - mondta a nagyi. Phil pedig azt mondta: "Szeretem Pearlt tiszta szívemből. Mindig az idősebb nőkhöz vonzódtam, és Pearl pompás nő. Most apa leszek, már alig várom." Ha valóban gyereke születik a két párnak, vérfertőzés miatt akár börtönbe is kerülhetnek. Forrás: The Daily Mail/Hír24


Sandra Bullock egy focipályán szexelt

Sandra egy amerikai futballista fiúval ismerkedett meg még tinédzser korában, aki egy pálya melletti lelátón vette el a szüzességét. Az amerikai színésznő a gimnáziumi évei alatt ismerkedett meg első barátjával. Sandra imádta az amerikai futballista fiút, aki persze mindenáron le akarta fektetni a már fiatalkorában is csinos lányt, és ez végül igencsak kényelmetlen körülmények között sikerült neki. – A szüleim nagyon szigorúak voltak, csak az edzésekre és a színjátszó körbe engedtek el. Meg a meccsekre persze, hiszen pompon lány voltam. A barátom erősködött, hogy feküdjek le vele és egy meccs után meg is történt. A focipálya lelátóján. Nem volt kellemes élmény – mesélte nevetve Bullock. Forrás: BORSONLINE

A nézők közé vágtattak a megbokrosodott lovak


Öten sérültek meg a Fábiánsebestyénben rendezett fogathajtó versenyen; szerencsére mindenki csupán könnyebb sérüléseket szenvedett. mversenyen az egyik fogat beszorult két akadály közé, amelytől a lovak megbokrosodtak. A hajtó elvesztette uralmát a jármű felett, az felborult és feldöntött egy korlátot. A balesetben három néző, illetve a hajtó és a segédhajtó is könnyebben megsérült. A Szentesi Rendőrkapitányság az ügyben közigazgatási eljárást indított. Forrás: hir24

Meleg volt Michael Jackson?


Michael Jackson egyik barátja azt mondja: a pop királya meleg kapcsolatban élt. Jason Pfeiffer azt állítja, hogy 2008-ban szexuális kapcsolatba került Jacksonnal. A "barát" szerint nehéz gyermekkoruk kötötte össze őket. Dr. Klein volt Jackoson bőrgyógyásza. Az ő klinikáján találkozott évekkel ezelőtt Jason az énekessel. Az orvos - aki szintén azt állítja, hogy Jackson meleg lehetett - elárulta, egyszer rányitott a párra, és Jacksonon épp csak egy nadrág volt. - Ha ránézel két emberre, azonnal tudod, mi történt köztük. Én személy szerint nagyon örültem, hogy egymásra találtak - nyilatkozta dr. Klein. Forrás: Blikk.hu

2010. április 26., hétfő

Napi bulvár: David Beckham, tüzön járás és más érdekes!


Színész lesz David Beckham! Otthagyja a futball világát!

Sokáig ódzkodott a színészi pályától, végül beadta a derekát David, aki most Hollywood meghódítására készül. „David mindig vonakodott, mert úgy érezte, hiányzik belőle valami, ami a színészkedéshez kell. Most végül beadta a derekát. Színészi pályáján két jó barátja, Tom Cruise és Vinny Jones segíteni" - árulta el a család egyik barátja, aki azt is hozzátette, hogy a focista már tárgyalni is kezdett az ABC és a Disney csatornákkal. A hirtelen váltás elsősorban David feleségének köszönhető. Victoria Beckham volt ugyanis az, aki kitalálta a színészkedést férjének, David Beckhamnek. Úgy vélte, a sportoló karrierje lassan a végéhez közeledik, ezért célszerű most már másra fókuszálnia. „Arra bátorította Davidet, hogy próbálja ki magát színészként is. Azt mondta, nagyon boldog lenne, ha a férje sikereket érne el Hollywoodban"- nyilatkozta a pár barátja. David hamarosan el is kezdi forgatni legújabb filmjét, Vinnie Jones rendezésében. Debütálása Sylvester Stallone és Michael Caine oldalán fog történni. Vinnie nagy terve ugyanis, hogy az 1981-ben készült „Menekülés a győzelembe” című nagy sikerű filmet újraforgassa. Forrás: Pink.hu


Tíz évig hevert egy halott a kanapé alatt!

Tíz évig hevert egy halott egy kanapé alatt Nagy-Britanniában egy önkormányzati lakásban, mert a bérlő attól tartott, kilakoltatják, ha jelenti az elhalálozást. A bútor alá "temetett" férfi 73 évesen hunyt el. A vizsgálatok szerint 1998 áprilisa és júliusa között érte a halál. A lakás bérlője, Alan Derrick barátságban volt vele, ivócimboraság is összefűzte a férfival. A halottat párnákkal fedte le, és fölé helyezte az ülőbútort. A szomszédok ugyan panaszkodtak bűzre, az önkormányzat emberei pedig kétszer is ellenőrizték a lakást, mégsem botlottak a hullába, a szagról pedig azt hitték, a födőszobából jön. Forrás hír24

VAKOK IS VEZETHETNEK AUTÓT

Szemmel kormányozható autót fejlesztettek ki német kutatók: az új technológiával felszerelt jármű arra kanyarodik, amerre az autó vezetője néz. Raul Rojas, a berlini Szabad Egyetem mesterséges intelligenciával foglalkozó kutatója elmondta, hogy a szemmozgást követő technológiával felszerelt prototípust a 2008-ban bezárt tempelhofi repülőtéren tesztelték. A rendszerrel felszerelt mikrobusz a vezető szemmozgását követve keresztbe-kasul cikázott az üres kifutópályán. A beszámolóban azonban nem tértek ki arra, hogy mi történik akkor, ha a vezető a műszerfalra vagy az utasaira tekint. Forrás: MTI

Tananyag a tűzön járás az egyik iskolában!


Tűzön és üvegcserepeken járatja tanulóit egy magániskola, hogy erősítse önbizalmukat.
A tűzpróbán 9 és 14 év közötti általános iskolás korú gyerekek esnek át India egyik magániskolájában. Összesen nyolcvanan gyalogoltak már végig a parázsszőnyegen, az üvegcserepeket pedig 110-en járták meg. Egyiküknek sem lett semmi baja. A gyerekek először idegenkedtek a gyakorlattól, ám – legalábbis az iskola szószólója szerint – később rájöttek, hogy erősebben és elszántabban kerülhetnek ki belőle. A tanintézet már bő tíz éve járatja tűzön és törött üvegen diákjait. Forrás: MTI

Intim pillanatban kapták lencsevégre Paris Hilton-t!

Megfeledkezett magáról - és a lesifotósokról is - a szexi színésznő, amikor fürödni ment a tengerbe. A sztárok is csak emberek! Hol tátott szájjal kapják őket lencsevégre, hogy grimaszolva, hol pedig fürdő bugyiban turkálva. Paris Hilton valószínűleg nem örülhetett, amikor az újságokban viszontlátta magát, éppen bugyijában turkálva. Hilton kisasszonyra a tenger kellős közepén jött rá egy kis vakarózás, aminek természetesen a paparazzik nagyon örültek. Forrás: Hír24

Férjhez megy Naomi Campbell

A brit topmodell egy orosz milliárdoshoz megy férjhez. Az esküvő pontos dátumát titkolják a jegyesek, de sokan tudni vélik, hogy Naomi Campbell már kiválasztotta a koszorúslányát, aki párja jó ismerőse, Dása Zsukovova lesz. . Naomi már 2008 óta Doronin menyasszonya, a milliárdos egy smaragdköves gyűrűvel jegyezte el őt. „Nem mondhatnám, hogy sokáig tartott eldöntetni, hogy ki legyen a koszorúslány. Nagyon jó barátok vagyunk Dása Zsukovovával, ő egy nagyszerű személyiség és egy igazán tehetséges lakberendező. Tehát az esküvőnkön Naomi mellett fog állni” – nyilatkozta Doronin az orosz újságoknak. Az esküvő dátumát a jegyesek a legutolsó pillanatig titokban fogják tartani. Forrás: Paraméter

Egy hercegnő is lehet megcsalás áldozata


Kútba esett a svéd hercegnő esküvője, fölbontották az eljegyzést. Felbontotta jegyességét jogász vőlegényével, Jonas Bergströmmel Madeleine svéd hercegnő, így már teljesen bizonyossá vált, hogy XVI. Károly Gusztáv uralkodónak csak a legidősebb lánya, Viktória hercegnő, trónörökös megy idén férjhez. A pár múlt év augusztusában jegyezte el egymást, az esküvőt valamikor Viktória trónörökös június 19-re tervezett esküvője után tervezték megtartani. "Úgy döntöttek, hogy a legjobb számukra, ha külön utakon járnak" - adta hírül honlapján a svéd királyi palota, hozzátéve, hogy Madeleine elhagyta Svédországot és New Yorkba utazott. A udvar arra kérte a sajtót, hogy hagyja békén a hercegnőt és volt vőlegényét. Az udvar közlése szerint 27 éves Madeleine hercegnő a következő heteket az Egyesült Államokban tölti, ahol egy gyermekvédelmi alapítvány számára dolgozik. Az udvar közleményében nem indokolta, mi vetett véget a jegyességnek, ám a Se og Hör című norvég újság a héten egy interjút közölt egy 21 éves norvég kézilabdázónővel, aki azt állította, hogy kapcsolata volt Madeleine vőlegényével, Jonas Bergströmmel. Tora Uppström Berg elmondta, hogy egy svéd síparadicsomban lépett félre a 30 éves jogásszal. Forrás: MTI


Meztelenre vetkőzött Jennifer Aniston!

A Jóbarátok szexi színésznője saját testével népszerűsíti új parfümjét. Jennifer Aniston régi álma teljesült azzal, hogy saját parfümöt dobott a piacra. A siker érdekében még attól sem riadt vissza, hogy szexis testét is bevesse. A Lovalie nevű parfümhöz készült poszteren a színésznő Mexikóban egy tengerparton üldögél, naplementekor, és bájait csak egy törölköző takarja. "Olyan illatot szerettem volna, amely természetes, de mégis felejthetetlen. Szeretném, ha a nők azt kérdeznék egymástól, hogy mi ez a jó illat?" - mondta Jennifer, aki a kampány minden mozzanatát felügyelte. Forrás: Just Jared/Hír24

Letartóztatták, mert 8 km/h sebességgel ment az országúton!


Balesetveszélyes lassúhajtás miatt büntetett meg a rendőrség egy férfi az Egyesült Államokban: az illető óránként 8 kilométeres sebességgel haladt.
Bár a connecticuti úton nincs minimális sebességet megkövetelő tábla, a maximálisan engedélyezett tempó pedig 60 kilométer/óra, a rendőrség megállította a férfit, mert úgy ítélte meg, balesetveszélyesen lassan halad.
Hamarosan kiderült, hogy kábítószer hatása alatt vezet, jogosítvány nélkül, és mivel mellette ült 9 éves lánya, kiskorú veszélyeztetése is felkerült bűnlajstromára. 10 ezer dollár óvadék fejében védekezhet szabadlábon. Forrás: MTI


Ministránsaival feküdt le a brazil pap!


A 83 esztendős Luiz Marques Barbosa ministráns fiúkkal fajtalankodott az oltár előtt. Házi őrizetbe helyezték azt a 83 esztendős brazil katolikus lelkészt, akit a brazil ügyészség fiatal gyermekek megrontásával vádol. A pedofil pap legfiatalabb áldozata egy 12 esztendős kisfiú volt. A fajtalankodásáról egyébként egy videó is készült, amelyet a brazil televíziók múlt hónapban bemutattak. - Nem vagyok pedofil – mondta Luiz Marques Barbosa atya, miután a brazil rendőrség letartóztatta pedofília vádjával. Az idős pap bocsánatot is kért tetteiért. Ügyvédje, Daniel Fernandes a katolikus pap idős életkorára hivatkozva kérte a börtönbüntetés helyett a házi őrizetet. Forrás: News.Yahoo/Hír24

2010. április 20., kedd

Homoszexualitás vagy háború Kínában!


A homoszexualitás elterjedéséhez, szélsőséges esetben háborúkhoz is vezethet a rengeteg nemi alapon szelektált abortusz Kínában. Noha a női magzatok elhajtása törvénytelen Kínában, a gyakorlat továbbra is marad, ami ahhoz vezethet, hogy 2020-ban már 30 millióval több házasulandó férfi lesz, mint nő. Az egyensúlyhiány a gyakorlatban az élet több területén is éreztetheti majd a hatását, komoly következményekkel kell számolnia az ázsiai országnak. Megalapozott feltételezések alapján a nők hiánya, Dél-Koreához hasonlóan Kínában is fellendítheti majd a katalógusból rendelt, import menyasszonyok számának növekedését. Odahathat, hogy adott esetben a homoszexualitás is elterjedjen annak ellenére, hogy Kínában jelenleg nem igazán tolerálják a másságot. A túl sok férfi megsokszorozhatja azokat a bűncselekményeket, mint a menyasszonyszöktetés, nőcsempészet, szélsőséges esetben kilátásba helyez egy olyan háborút is, melynek célja a férfifelesleg kiirtása.

Júniusban atombomba robban!

Phenjan májusban vagy júniusban tervezi végrehajtani harmadik atombomba-tesztjét - közölte a dél-koreai YTN televízió diplomáciai forrásokra hivatkozva. A televízió információi szerint a nukleáris teszt előkészületei februárban kezdődtek. A meg nem nevezett forrás szerint Phenjan technikai felkészültsége sokat javult a legutóbbi kísérlet óta, így a következő robbantás növelni fogja Észak-Korea képességét a nukleáris fegyverek előállítására. A kommunista ország már egy éve bojkottálja az atomprogramja miatt létrehozott nukleáris leszerelési tárgyalásokat, és csak abban az esetben hajlandó újra tárgyalóasztalhoz ülni, ha a nyugati országok visszavonják a legutóbbi, 2009-es atomkísérlete után kivetett ENSZ-szankciókat.

Pamela prosti lett?

Komoly anyagi gondokkal küzd a világ leghíresebb Playboy-nyuszija aki mostantól pénzért kapható a szexre. Pamela Anderson kölcsönökből és rangon aluli, megalázó szereplésekből tartja el magát és két fiát. A Baywatchban feltűnt bombázóhoz korábban hiába dőlt zsákszámra a pénz, mind elverte. Nagy lábon élt, majd amikor rászokott a pókerezésre, még inkább úszni kezdett a pénze. Nemrégiben egy nyilatkozatában elismerte: korábbi férjével, Rick Salomonnal a válásuk után is lefeküdt rendszeresen pénzért, csak hogy törleszteni tudja kártyaadósságait.

84 centis édesanya

Cristianne egy nagyon ritka betegségben szenved, hiszen a csontjai nem nőnek korának megfelelő mértékben. Míg a szervei és izmai fejlődnek, addig a csontképződés teljesen leállt. Cristianne és az orvosok számára a terhesség egyedülálló volt, hiszen nem volt a szülészeknek korábbról tapasztalatuk, hogy túlélheti-e a lány a szülést. Mivel a baba folyamatosan nőtt a mama méhében, akár össze is roppanthatta volna egy idő után a szívét és tüdejét. Kyrsten 30 héten át harcolt a túlélésért az anyaméhben, végül koraszülötten ugyan, de egészségesen világra jött. Cristianne szüleivel és vőlegényével, Jeremy Bowden-nel él Washington államban. A mindennapi élet nehéz a 84 centis édesanyának, akinek pelenkázni, etetni és fürdetni kell kislányát. Ráadásul, amikor a család kilép otthonról, rendszeresen megbámulják és megjegyzéseket tesznek rá az utcán. A levélben személyes találkozóra invitálta rajongója a brit zenészt.

Papírtekercsen küldtek jókívánságot
A német város Beatles-múzeuma fennállásának tízéves évfordulója alkalmából több száz rajongó rótta a zenésznek szánt személyes üzenetét egy papírtekercsre németül és angolul. "Nagyon sok vicces dolog szerepel a levélben, szinte senki sem akadt, aki pusztán csak a nevét írta alá" - mondta Rainer Moers, a múzeum igazgatója. A McCartneynak szánt üzenetek között található azonban egyszerű üdvözlés és személyes találkozóra való invitálás is. Az A4-es formátumra hajtogatott levelet pénteken indítják útra címzettjének Nagy-Britanniába.

Christina irigy Lady Gagára

Az amerikai énekesnő soha ilyen jól még nem érezte magát. Kisfia kihozta belőle a játékos oldalát. Christina 2008-ban szülte meg fiát, Maxot, és azóta úgy érzi, most van a legjobb formában. "A fiam kihozta belőlem a játékos Christina-t, magabiztosabb lettem, tudom mit akarok, és hogy ezt miként lehet elérni. Sokkal jobban értékel a testem is, és szexibbnek érzi magát." - mondta egy interjúban. Az amerikai énekesnő azt is elárulta, hogy aggasztja Lady Gaga hatalmas sikere, mivel a különc énekesnő komoly vetélytársa lett.

Jennifer Lopez konyhaasztalon szeretkezik


Az amerikai színész-énekesnőt legújabb filmjében egy konyhaasztalon látjuk szeretkezni. A The back-up plan című új filmjében egy terhes nőt alakít Jennifer, aki épp egy konyhában csábít el egy férfit, majd vadul szeretkezni kezd vele. Amikor a jelenetet felvették, Jennifer kitiltotta férjét, Mark Anthonyt a forgatásról. "Nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni a férjem. Nem hiszem, hogy végig kellene néznie, amint elcsábítok egy férfit a konyhaasztalon. Amúgy egyáltalán nem szeretem a szerelmi jeleneteket, mert kényelmetlenül érzem magam a forgatás közben. - nyilatkozta a színésszé avanzsált énekes. Jennifer Lopez egyébként többször is lenge öltözékben jelenik meg a filmvásznon.

Pekingi orvos felgyújtja a betegeit


Egy pekingi orvos nem mindennapi gyógymódot talált ki betegei gyógyítására. Egy kínai orvos a betegségtől szabadulni vágyók testére speciális olajban átitatott takarót helyez, amelyet nemes egyszerűséggel meggyújt. Akinek nem lenne elég a füle mellett égő takaró,abba tüzes tűket is szúr. Heti három terápia Han Li szerint már eredményre vezet. "A gyógyerő a meleg terápiában rejtőzik. Veszélyesnek tűnik, ám minden esetben felkészülünk, így eddig egyetlen páciensünk sem égett meg" - nyugtatgat a kezeléseket végző Han Li. A kezelésen átesett páciensek mind áradoztak, véleményük szerint a teljes ellazulás állapotába kerültek, annak ellenére, hogy milliméterekre a testüktől lobogott a tűz. Az 53 éves irodai alkalmazott Li Chanling például elárulta, hogy a terápia alatt a teste felett képződő hő szinte átvándorolt a testébe, ami csaknem teljesen kikapcsolta és a relaxáció legmélyebb fázisába jutott el.

Forrás: Hír24

2010. április 17., szombat

NAPI BULVAR: Női viagra, férfi szült, kóma után perfekt német !


Hamarosan a boltokban a női viagra!

A kutatók kifejlesztettek egy viagrához hasonló pirulát, amely nők millióit segítheti hozzá az orgazmushoz. A Pfizer gyógyszeripari cég kutatói találtak egy olyan szert, amely izgalmi állapotba hozhatja a nőket és javítja esélyüket az orgazmusra. A nők 40 százalékának élete során nehéz felizgulni, ám ez a tabletta - mondja Chris Wayman, a Pfizer kutatásvezetője - segíthet átlendülni a nőknek ezen a problémán. A gyógyszert egyelőre állatkísérletekben próbáltak ki, de a kutató szerint a nőknél éppúgy növelné a vérbőséget a nemi szervekben, mint a viagra a férfiaknál. Chris Wayman szerint az állatokon kipróbált viagra most már csak arra vár, hogy azt továbbfejlesztve hamarosan az emberkísérletek is elkezdődhessenek. Forrás: The Sun/Hír24

Big Bennél hatszor nagyobb óra a felhőkarcolóban

Egy Szaúd-Arábiában épülő szállodakomplexum lesz a világ második legmagasabb épülete, amelynek csúcsán a londoni Big Bennél hatszor nagyobb órát helyeznek el. A hotel igazgatója kedden számolt be róla, hogy a Mekkai Királyi Óratorony betonszerkezete 662 méter magasba nyúlik majd, erre kerül egy 155 méteres fémcsúcs. A torony így mindössze 11 méterrel lesz alacsonyabb, mint a dubaji Burdzs Kalifa, amelyet a maga 828 méterével a világ legmagasabb épületének tartanak. A mekkai toronynak ugyanakkor még a betonrésze is magasabb lesz a Taipei 101 toronyháznál, amely jelenleg 508 méterrel a világ második legmagasabb épülete. Az igazgató elmondta, hogy a hotel első részét már júniusban megnyitják, míg az óratorony július végétől működik majd. A világ legnagyobb órája német gyártmány, és a torony mind a négy oldalán láthatóak lesznek 45 méter széles és 43 méter magas számlapjai. Az igazgató szerint sötétedés után még 17 kilométeres távolságból is látszik majd, nappal pedig 11-12 kilométerről. A hárommilliárd dollárból épülő héttornyú szállodában, amely az Abradzs al-Bajt Towers nevet kapta, háromezer szoba és lakosztály kap helyet. Többségük a Nagy Mecsetre néz majd, amerre a muzulmánok fordulnak napi imádságuk alatt. Az épületkomplexumot a szaúdi kormány megbízásából a Bin Laden Group ingatlanfejlesztő óriáscég építi. Forrás: MTI

Gyereke született egy "férfinak" Kaliforniában!

Március 9-én hozta világra kisfiát, Milest Scott Moore. "Tudjuk, hogy sokan fognak kritizálni minket, hogy gyermeket vállaltunk, de mi boldogok vagyunk, és nem szégyelljük." - mondta Scott Moore, aki 11 éves korában ébredt rá, hogy rossz testben látta meg a napvilágot, ezért nőből férfivé operáltatta magát. Moore és az ő férje, Thomas, mindketten nőnek születtek és mindketten átalakíttatták magukat. Thomas, mesterséges úton termékenyítette meg Scottot, aki idén, március 9-én hozta világra kisfiukat. Az újszülöttnek két testvére van, ők a férj, Thomas előző kapcsolatából születtek, és azután kerültek a férfihoz, hogy Thomas volt barátnője meghalt. A furcsa pár papíron is összekötötte életét. Scott Moore anyakönyvi kivonatában azonban továbbra is eredeti, lánykori neve szerepel, ezért kapcsolatukban Moore a feleség, Thomas pedig a férj. Forrás: TMZ/Hír24

Bárányoknak öltöztek a szökött fegyencek

Két argentin rab úgy szökött meg egy szigorúan őrzött börtönből, hogy báránybőrbe bújt és elvegyült a nyájban. A rablásért elítélt Maximiliano Pereyra (25) és Ariel Diaz (28) miután megszöktek a börtönből, egy közeli farmon elloptak két báránybőrt, majd ezt magukra öltve az állattok között elvegyültek. Több mint 300 rendőr hét héten át kereste a rabokat, de egyszerűen képtelenek voltak a nyomukra bukkanni, pedig a helyiek szóltak nekik, hogy esténként látták őket egyik nyájtól a másikig szaladni. La Almeda egyik juhásza azt mondta: "Szürke ruhát viseltek, még a fejük is báránynak nézett ki." A megszégyenített rendőrség azzal magyarázkodik, hogy egyszerűen lehetetlen lett volna kiszúrni őket több ezer birka között. Forrás: The Sun/Hír24


A kóma után anyanyelve helyett németül beszél!

A 13 éves horvát kislány egy napig volt kómában, azóta folyékonyan beszél németül. A Kninben élő kislány éppen csak elkezdett németül tanulni az iskolában, és német könyveket olvasott, ám a kómából ébredve tökéletesen megtanult németül beszélni, miközben horvát anyanyelvét teljesen elfelejtette. A spliti kórház orvosai szerint az eset rendkívül szokatlan, egyelőre fogalmuk sincs mi okozhatja a rejtélyes változást. A lányt különböző szakértők is megvizsgálták már, de nem jöttek rá a különös jelenség hátterére. Dr Mijo Milas pszichiáter szerint szó sincs csodáról, kell lennie valamilyen logikus magyarázatnak. A kórház igazgatója, Dujomir Marasovic azt mondta: "Nem lehet tudni, hogy mikor fog felépülni az agy ebből a traumából, és hogyan fog reagálni. Természetesen van néhány elmélet, bár ebben a pillanatban nem sokat tudunk mondani." Forrás: Telegraph/Hír24

Szexújság vakoknak!

Meztelen nők és férfiak egyaránt kitapogathatók abban a pornómagazinban, amelyet most dobtak piacra vakoknak. Meztelen nők és férfiak egyaránt található abban a pornómagazinban, amelyet most dobtak piacra vakoknak. A 17 szexképet tapogathatnak meg a vakok a Tactile Minds című kiadványban, amelyek között van egy meztelen nő "diszkó pozícióban", egy "tökéletes mellű" nő és egy "hím szexrobot". A 15 fontos magazin zaftos szövegeket kínál braille-írással és számos dombornyomású, tehát kitapogatható képet közöl meztelen nőkről és férfiakról.
A kanadai Lisa Murphy, a kiadvány készítője azt mondja: "Nincsenek tapintható meztelen képeket tartalmazó könyvek látássérült felnőtteknek. Úttörők vagyunk ezzel az újítással. A Playboy korábban megjelent braille-írással, de abban nem voltak képek." Lisa Murphy szerint azért volt szükség a magazinra, mert "a vakok kimaradtak a szexuális töltetű képekkel telített kultúrából".
Forrás: The Sun/Hír24

Pénisz szobor a város közepén!

A máltai nemzetközi reptérhez közeli kisvárosban található hatalmas péniszobeliszket a város polgármestere szeretné lebontatni. - Szégyenteljes, közönséges és zavarba ejtő - fakadt ki John Schembri, Luqa város polgármestere, aki szerint sokakat sokkolhat a már 4 éve felállított obszcén szobor látványa. A monumentális péniszt formáló obeliszk eltávolítása azért vált oly sürgőssé, mert a hétvégén a szigetországba érkezik látogatóba XVI. Benedek pápa, akit feltehetőleg sokkolna a fallikus szimbólum. A pénisszobor, amelyet többször ért már támadás a többségében katolikus város lakói részéről, Paul Vella Critien keramikusművész alkotása, aki korábban hasonló műtárgyakat helyezett el Németországban, Olaszországban és Ausztráliában. A szobrász szerint avantgárd szobor nem más, mint egy jel, mely az örökkévalóság felé mutat. Forrás: BBC News/Hír24

Elárverezik Marilyn Monroe mellkasának röntgen képét

Kalapács alá kerül egy 1954-ben készült felvétel, amelyen a szőke szexszimbólum mellei láthatók. A röntgen a floridai Cedars of Lebanon kórházban készült, amikor a színésznőt egy endometriosis nevű méhelváltozással műtötték. A felvételen a férjezett neve látható, ekkor ugyanis még nem vált el Joe Di Maggio baseball sztártól, bár már külön éltek és beadták a válókeresetet a bíróságon. A felvételt eredetileg egy fiatal orvos tette el, aki később a tanítványainak mutogatta a kórház oktató központjában, amikor a röntgenfelvételek kerültek szóba. Később az ő lányának birtokába került, aki most elárverezteti. Az árverés a Las Vegas-i Planet Hollywood Casinóban indul június 26. és június 27.-e között 1200 dollárról. Forrás: The Sun/Hír24


Állatokat hipnotizál!

A 60 éves brit állat hipnotizőr különleges technikával transzba ejti a nyulakat, aminek eredményeként a hátukon fekszenek felemelt lábakkal. Cliff Penrose képes nyulakat hipnotizálni, miközben masszírozza a testüket, hogy ellazuljanak. A nyuszik végül annyira megnyugodnak a szakember kezei között, hogy a hátukon fekve a lábukat az égbe emelik. "A nyuszik nem tudnak mozogni, egy trance szerű állapotba kerülnek, ami néha akár tíz percig is eltarthat." - mondja a hipnotizőr, aki rögtön hozzáteszi, ha fél az ember, ideges vagy feszült, akkor az állat meg fogja érezni és nem sikerül a varázslat. Cliff Penrose rendszeresen hipnotizál nyulakat, mielőtt az állatorvoshoz viszik őket, hogy könnyebb legyen a kezelés, de foglalkozik "problémás" nyulakkal is, akiket kevésbé agresszívvé változtat. A hipnotizőr szerint munkájának lényege, hogy a nyulak megszabadulnak a stressztől és ezáltal tovább éljenek. Forrás: The Sun/Hír24

NAGY AZ ISTEN ÁLLATKERTJE!

2010. április 16., péntek

VULKÁNI HAMUESŐ, DARÓCZI véres inge, KENNEDY, ASHTON Kutcher, Ronaldó, Angelina Jolie, Dobó Kata, MEL GIBSON és .....


Kedvenc bulvárhíreimből adok egy kis válogatást!

Cristiano Ronaldó 10-es az ágyban!

Cristiano Ronaldóval való rövidke kapcsolata minden részletét kitálalta a sajtónak az a málagai diáklány, aki a futballzseni szexuális teljesítményét 10-es osztályzattal honorálta.„Azt mondta nekem, hogy a teltebb lányokat szereti, mert azok jól sz..nak” - mondta a Real Madrid portugál csillagáról a Malagában tanuló, 21 éves rendkívül csinos Naya egy bulvárlapnak. „Fantasztikus volt, egymás után háromszor is megd..ott. "- árulkodott az egyébként muszlim vallású szépség, aki rögtön hozzátette: „Ha mondjuk azt a bizonyos testrészét pizzának fogjuk fel, akkor ez egy hatalmas, családi pizza…” – nevetett a diáklány. Cristiano Ronaldo viharos szexuális életével kapcsolatban azt már eddig is tudtuk, hogy különböző modellekkel, színésznőkkel is ágyba bújt, de az egyetemista lánnyal töltött pásztoróra újdonságnak számít. Forrás: http://www.hir24.hu és BLIKK

DOBÓ KATA szebb, mint valaha

Bár Dobó Katának sokáig vörös hajzuhataga volt a védjegye, így, rövid hajjal is igazán szép nő. Sőt, talán gyönyörűbb, mint valaha, hiszen hosszú idő után végre szerelmes, és a munkájában is sikeres. "Szerintem mindig jó egy művésznek, ha homlokegyenest mást csinálhat, mint ami a zsánere, amit megszoktak, illetve elvárnak tőle. Most egy nehéz sorsú, kicsit visszamaradott, de szeretni való és nagyon jó embert játszom, aki irtó csúnya - másfél órát dolgoztak a sminkesek, hogy rusnya nőt csináljanak belőlem. De megérte. Hála ennek, átlépek egy másik zónába, felszabadulok, nincs az a kényszer, hogy meg kell felelnem a külső adottságaimnak" - vallja Kata a Maxima címlaptörténetében. Forrás: http://www.storyonline.hu:

JÖN A HAMUFELHŐ FELÉNK!

Nem ússzuk meg: Magyarországra érkezik a vulkáni hamufelhő! Légi káosz Európában, további 40 járatot töröltek Ferihegyen. Az előrejelzések szerint már péntek este 8 órára elérheti az izlandi vulkánkitörés miatt keletkezett hamufelhő Magyarországot. Ha ez így lesz, le kell zárni a Ferihegyi repülőteret – mondta a köztévé reggeli műsorában a Malév vezérigazgató-helyettese. Fehérvári Géza szerint a légikikötő legalább fél napig zárva lesz, de addig biztosan, amíg el nem oszlik a légtérből a hamu. Nagy-Britanniában este 8 óráig meghosszabbították a brit légtérzárat, amelyet csütörtökön rendeltek el az izlandi vulkánból kitört hamufelhő miatt. A brit hatóságok szerint nem javult a helyzet, a felhő továbbra is veszélyezteti a légi forgalom biztonságát. A por egész Észak-Európa légi közlekedését megbénította. Lezárták Írország, Dánia, Svédország, Norvégia légterét is. Korlátozások vannak a légi forgalomban Finnországban, valamint Párizs és Frankfurt légi forgalmában is. Forrás: http://www.mno.hu:

Mitől lett véres Daróczi inge?

Súlyos gyanút fogalmazott meg Choli Daróczi József a Frizbi felvételén: fiát megölték. A gyászoló apát nem hagyja nyugodni a kérdés: hogyan szennyezhette vér Joci ingét. A Bors megtudta a választ. Choli bácsi végül is nem fordult panasszal vagy egyéb észrevétellel a rendőrséghez, bár erre korábban utalást tett. És hogy mitől lett Daróczi inge véres? Dr. Fülöp Zoltán igazságügyi orvos szakértő a Borsnak elmondta, akasztásos haláleseteknél az a tapasztalat, hogy a légzés hamarabb leállhat, mint a keringés.A légzés leállása után a szív még akár húsz percen keresztül is doboghat, ilyen esetekben az újraélesztés során először a légzést próbálják meg pótolni – kezdte lapunknak dr. Fülöp Zoltán. – Amikor már a keringés is leáll, akkor a szívmasszázson kívül végső esetben még adrenalin injekciót is megpróbálhatnak beadni közvetlenül a szívbe, amely újraindíthatja a szerv működését – tette hozzá dr. Fülöp Zoltán. Az orvos szakértő aláhúzta: akasztásos halál esetében a nyaki erek összeszorulnak, és a fejben olyan vérpangás alakul ki, amitől elpattanhatnak az erek az orrban és a szemben, melynek következtében vérzés indulhat meg. Forrás. http://www.borsonline.hu

Kennedy felesége magyar lesz?

Magyar származású színésznő lesz a leghíresebb First Lady Legalábbis a mozikban. A magyar származású Rachel Weisz vőlegényével, Darren Aronofskyval nagy fába vágta a fejszéjét. A pár Amerika egyik leghíresebb First Ladyjéről, Jackie Kennedyről készítene filmet. A 2005 óta jegyben járó szerelmespárnak egy hároméves kisfia van. 2006-ban már elkészítettek együtt egy közös filmet, amely a magyar mozikban A forrás címen került bemutatásra. A filmet Aronofsky rendezte, és Rachel játszotta a főszerepet. Ez most is így lesz. A Jackie munkacímen futó film egy amerikai magazin szerint a John F. Kennedy 1963-as meggyilkolása utáni amerikai állapotokat fogja bemutatni. Forrás. http://atv.hu/

TÚLVILÁGRÓL JÖTT VISSZA!

Egy hároméves német kisfiú, miután visszajött a túlvilágról, elmesélte lélegzetelállító tapasztalatait. A kis Paul nagy szemekkel nézett az orvosokra, amikor a kórházi műtőben magához tért. "Hatalmas csoda, hogy ez a fiú még életben van." - mondta a klinika igazgatója Dr. Prof. Lothar Schweigerer (57).
Paul nagypapájánál játszott egy Brandenburg-i kertben, mikor észrevétlenül a tóba elesett. Nagyapja már holtan talált rá a jeges vízben. A kisfiút helikopterrel, a Helios kórházba szállították, ahol négy orvos küzdött az életéért. Már majdnem feladták a harcot, amikor Paul szíve ismét elkezdett működni három óra és 18 perc után! Az orvosok már önmagában is csodájára jártak annak, hogy a 3 éves kisfiú ilyen sok idő után vissza tudott jönni a halálból, de akkor döbbentek meg igazán, amikor Paul mesélni kezdett. "Elmesélte, hogy emlékszik a pillanatra, amikor belefulladt a tóba, mert hirtelen megszűnt minden fájdalma. Alagútról, fehér fényről nem beszélt, de azt mondta, egy fura, nagyon világos helyre jutott, ahol sok ember volt." - mesélte az édesanyja. Hirtelen ott állt előtte Emmi nagyi, aki állandóan azt hajtogatta, hogy most már vissza kell mennie. A kisfiú halálélménye sokban hasonlít más, klinikai halálból visszatért ember beszámolójához, ám a szakértők szerint Paul esetében sokkal többről van szó. A gyermek ugyanis hosszú órákon át volt gyakorlatilag halott, nem csak másodpercekig vagy percekig, mint azok a betegek, akiket újraélesztenek. Forrás. http://www.hir24.hu

Negyedik gyermekével terhes Angelina Jolie

Negyedik gyermekével terhes Angelina Jolie – állítják olasz filmesek, akikkel a színésznő jelenleg Velencében forgat.Róla és párjáról, Brad Pittről már számtalanszor elterjedt, hogy szakítottak, ugyanakkor ennek ellenkezője is többször szóba került. Emiatt már a külföldi sajtó is óvatosan bánik a velük kapcsolatos bejelentésekkel, most egy stábtag pletykált a People magazinnak legújabb tapasztalatairól. Forrás. Momento24/Hír24:

Visszautasította felesége, Demi Moore közeledését

Ashton Kutcher amerikai színész, a Valentin nap című film sztárja visszautasította felesége, Demi Moore közeledését, mikor először találkoztak. „ Amikor először találkoztunk egy partin, egy szót sem váltottunk. Teljesen odavolt valaki másért és rá koncentrált" - mesélte a szintén színésznő Demi Moore. A Punk'd című műsor házigazdájával két héttel később találkoztak egy másik bulin, amely végül kettőjük számára Kutcher hotelszobájában végződött. Az éjszaka után rengeteget sms-eztek és beszélgettek egymással. Forrás: http://tv24.hu

MEL GIBSON ismét szakít

Egy éve vált, most szakít Alig öt hónappal közös gyerekük születése után (Gibsonnak nyolcadik, Oksanának második gyermeke), Mel Gibson és barátnője közös megegyezéssel szakítottak. Nem tartott sokáig a kapcsolat, ami miatt a színész egy éve felrúgta csaknem három évtizednyi házasságát. Állítólag Mel Gibnsonnak elege lett a féltékenységi rohamokból, Oksana pedig nem akart több beteljesületlen ígéretet hallani. Öt hónapos lányukat azonban állítólag továbbra is közösen nevelnék majd. Forrás. http://www.hir24.hu

REMÉLEM TETSZETT!

2010. április 15., csütörtök

MADONNA és David Guetta új albuma bombasiker lesz!


Miután Kelly Rowland toplistás lett David Guetta segítségével, nem volt kérdéses, hogy idővel egy-egy világsztár is bekopogtat az ajtaján. Igaz Guetta producerkedett már a Balack Eyed Peas The End albumán, de hogy éppen a popdíva, azaz Madonna legújabb albumán fog dolgozni arra azért kevesen fogadtak volna.
Jó rendben van, hogy egy remixet összehoznak (Revolver) már, (lásd kép) de hogy egy egész albumot?!!! Napokban már az egyik magyar adón is feltekerhettem a hangerőt, mikor hallottam a debütáló szám felkonfját. Madonna mindig kész volt megújulni, bízom benne, hogy valóban pörgős és táncolható albumot hoz össze a sztár kettős. Egyébként David Ausztráliában Destiny’s Child egykori énekesnőjének is besegít és azt is lehet már tudni, hogy Madonna után, Britney Spears és Rihanna is kavarna egy albumot a világhírűvé lett DJ-el,

Ha már Madonnánál tartunk, aki azért köztudott, hogy nem veti meg a fiatal férfitesteket nem is olyan régen az egész világ értesülhetett az ötven évesen is dögös díva boldogságának, amikor a W magazin fotósorozatán felcsípte a nála 28 évvel fiatalabb brazil Jesus Luz-t. Madonna egy Victoria Beckham kreációban pózolt a kamerák előtt és nyilván boldogan tűrte a megpróbáltatásokat, hisz a jelenet lényege az volt, hogy közben szemeznie kellett Jesus meztelen testével, közelebbről a férfiasságával.

Nyilván ennek hatására gondolt ismét az anyaságra, de mint tudjuk a világsztárok nem igazán szeretnek szülni inkább adoptálni, szóval Jesusnak nem kell a teljesítménykényszertől reszketnie. Talán ezért is utazott el a Raising Malawi Akadémia elnevezésű lányiskolának alapkőletétjére hisz Madonna négy gyermeke közül kettőt Malawiból fogadott örökbe. Na persze ne legyünk igazságtalanok, mert az énekesnő 15 millió dollárt áldozott az iskolára melyben az ország 28 körzetéből ötszáz diák tanulhat majd. Az iskola hasonló lesz Oprah Winfrey Dél-Afrikában alapított leányiskolájához. A 12 milliós Malawiban közel 500 ezer gyerek vesztette el legalább egy szülőjét az AIDS miatt szóval minden segítség jól jön.

Talán ezért is van hogy annyian rajonganak Madonnáért. és az elmúlt 10 évben egyetlen más énekes vagy együttes számait sem játszották oly gyakran a brit rádiókban, tévékben, klubokban, pubokban, mint az amerikai énekesnőét. A Beatles együttes került a lista második helyére, Robbie Williams a harmadik, a Queen együttes a negyedik. A lista nagyon attraktív, de hogy mennyire vezet Madonna azt talán nem is a Beatles hanem inkább a Rolling Stones tizenkilencedik helye mutatja meg igazán.

Van is mit tanulnia a lányának, aki egyrészről imádja a ruhatervezést másrészről évek óta jár táncolni. Állítólag hatalmas tehetség, és mindenképpen a szórakoztatóiparban képzeli el a jövőjét, de a filmipar felé is kacsingat.
Volt esélye hogy a kedvenc sorozatában szerepet kapjon, de a Harry Potteres szerepléshez még fiatalnak tartotta a szigorú mama, de most úgy látszik a Madonna által készített filmben, a VIII. Henrikben mégiscsak debütálni fog a filmvásznon. Na nem lesz főszerep, de kezdésnek ez se rossz.

Talán Magyarországra is eljönnek együtt, hisz hallottam egy hírt miszerint a new york-i otthona után Budapesten is berendez egy házat. De ha nem talál megfelelőt, nálam is ellakhat! Nagy nyilvánosság előtt jelentette ki, hogy olyan környezetbe vágyik, amely "nyugalmával és egzotikumával magával ragadja"! Budapest pedig igencsak pazar látvány a budai hegytetőről és a nyugalma is biztosított azokból a jogdíjakból, melyből Madonna kénytelen vegetálni!

De nem sajnálom tőle, mert el kell ismerni céltudatos, sikeres, csinos nő, aki kőkeményen megdolgozott a sikeréért!