MAGAZIN HÍREK

2010. május 25., kedd

Szemhéjával repülőt húzott, 2 évesen dohányzik...



Szemhéjára kötött kötéllel húzta el az 50 éves férfi a hatalmas repülőt.


Az 50 éves Dong Csangseng öt méterre húzott el egy féltonnás repülőt Jilin tartományának egyik kulturális eseményén. A 40 éve kung fu harcművészettel foglalkozó mester nagyon sokat készült a mutatványra. Éveken át autókat húzott el a szemhéjával, de csak most jött el az idő arra, hogy repülővel is megpróbálkozzon. A férfi azt mondja, még ennél is többre képes. Lehet, hogy hamarosan újabb szenzációval fog a nyilvánosság elé lépni. (Hir 24)

Halottnak nyilvánították a Phoenix Mars-szondát

A NASA bolygókutatással foglalkozó részlege hivatalosan is halottnak nyilvánította a Phoenix Mars-szondát, amely 2008-ban landolt a vörös bolygón. A Mars Reconnaissance Orbiter űrszonda által készített legutóbbi felvételek tanúsága szerint a Phoenixen súlyos sérülések mutatkoznak, amelyek a marsi tél számlájára írhatók. A bolygón keletkező fagyott szén-dioxid valószínűleg összeroncsolta a szondát, legalábbis a róla készült képek tanúsága szerint. Az űrszonda múlt héten 61 alkalommal repült el a Phoenix felett, hogy a negyedik - és egyben utolsó - kísérlet keretében megpróbálja felvenni vele a kapcsolatot. A Mars-szonda azonban nem adott életjeleket. "A Phoenix teljesítette küldetését, még tovább is működött a tervezettnél. Habár munkáját befejezte, a tudományos tevékenységéről szóló információk elemzése még eltart egy darabig" - mondta Fuk Li, a JPL Mars-programjának vezetője. A Mars-szonda az égitest északi pólusának közelében landolt 2008. május 25-én. Élettartamát három hónapra tervezték, a háromlábú szerkezet azonban öt hónapig bírta, mielőtt a fogyatkozó napfény miatt megszűnt az energiaellátása. Parányi esély azonban mégis volt arra, hogy a zord tél ellenére is működőképes maradjon, a NASA ezért próbálta meg felvenni a kapcsolatot. (Hir 24)

Kivillantotta fenekét Venus Williams

A világhírű teniszező a svájci Patty Svhnyder elleni meccsen egy csipkés, vörös-fekete dresszben lépett pályára, amely többször is a fellibbent a derekáig, megvillantva szexis hátsóját. Venus Williams, aki tavaly egy floridai meccsen is hasonlóan szexi dresszben teniszezett, azt mondta: maga tervezi a ruháit. "Úttörőnek tartom magam a teniszpályán való öltözködés terén. Amit most viselek a meccsen, lehet, hogy ahhoz hasonlót más még húsz év múlva is hord majd az utcán" - mondta a tenisz csillag. (Hir 24)

Tragédia a Veszprémi Állatkertben

Vízbe fulladt kedden a Veszprémi Állatkert egyik csimpánza, Ghafula, miután minden előjel nélkül át akarta ugrani a területét védő biztonsági vizesárkot. Kedden délelőtt Ghafula, a Veszprémi Állatkert 11 éves nőstény csimpánza a Csimpánzvilág külső kifutójában minden előjel nélkül megpróbálta a biztonsági vizesárkot átugrani, de a 8 méter széles vízfelület legmélyebb részébe esett. A gondozók rögtön észlelték a szökési kísérletet, és a megfelelő biztonsági előkészületek megtétele után azonnal megkezdték a mentést, de az elsüllyedt állat életét már nem sikerült megmenteni. A csimpánzt újraéleszteni sem sikerült. Ghafula 2010. április 8-án érkezett a hollandiai Amersfoortból és időközben jól beilleszkedett csapattársai közé. A kifutóból való szökésüket annak hátsó oldalán egy függőleges biztonsági fal, a látogatók oldalán egy nyolc méter széles vizesárok akadályozza meg. A csimpánzok kiválóan másznak, otthonosan mozognak a talajon, de nem tudnak úszni. Forrás: Hír 24

220 zászlót tetováltatott magára egy indiai férfi


Mr. Rish szeme előtt csupán egyetlen cél lebeg: minél több zászló borítsa a testét. Igen furcsa külsejével hívta fel magára a figyelmet az az indiai férfi, aki úgy döntött, zászlókat tetováltat magára. A 67 éves férfi azt mondja, fájdalom ide vagy oda, egyetlen álma van: bekerülni a Guinness Rekordok könyvébe. Mr. Rish jó úton halad, hogy mindezt elérje. Arcára és hasára eddig már 220 zászlót sikerült tetováltatni. Az idős úr, azonban azt mondja nem áll meg. Ez még számára csupán a kezdet... Forrás: BORSONLINE

Kétéves és nikotinfüggő

Kétévesen szokott rá a cigarettára egy indonéz kisfiú, aki hisztérikus rohamot, kap, ha szülei megvonják tőle kedvenc "játékszerét". Ardi Rizal élete első cigarettáját édesapjától kapta, amikor 18 hónapos volt. A kisfiúnak annyira megtetszett a füstölgő cigaretta, hogy azóta nem tud nélküle élni. "Én nem aggódom az egészsége miatt, hiszen úgy néz ki, mint bármelyik egészséges gyermek" mondta vállat vonva a fiú apja Mohammad Rizal, aki szerint fia rögtön hisztizni kezd, ha nem kap füstölgő cigarettát. A kisfiúcska különös hóbortja nem egyedi eset Indonéziában. Hivatalos adatok szerint ugyanis az indonéz gyerekek 25 százaléka 3-15 éves korában megismerkedik a cigarettával, 3,2 százalékuk pedig láncdohányossá válik, amit nagyban elősegít a dohányáru olcsósága.(Hir 24)

A Twitter "királynője" lett Britney Spears

Az énekesnő ezzel a "teljesítményével" túlszárnyalta Ashton Kutcher amerikai színészt is, akinek rövid üzeneteit 4,94 millióan olvassák. Britney Spears természetesen Twitter-üzenetben fejezte ki az elsősége feletti örömét: "Újjé! Első vagyok a Twitteren! Köszönöm!" Kutcher azonban csak annyit reagált: "Nekem teljesen mindegy". Tavaly áprilisban Kutcher a CNN amerikai hírügynökséggel nyilvános fogadást kötött, amelyet meg is nyert: ő lett az első twitterező, aki elérte az egymilliós olvasótábort. Kutcher felesége, Demi Moore színésznő szintén lelkesen osztja meg rövid üzeneteit a világgal, és több mint 2,72 millió olvasója van.
A Twitter segítségével - a www.twitter.com oldalon - a felhasználók szabadon oszthatják meg a világgal maximum 140 karakteres üzeneteiket. A felhasználók száma 2009 végére már elérte a negyvenmilliót. Forrás: MTI

2010. május 13., csütörtök

Lady Gaga átlátszó bugyiban, kutyahús Budapesten, Johnny Depp öngyilkos lett…


Heti bulvár

Lady Gaga átlátszó bugyiban sétált Stockholmban

Paparazzók kapták lencsevégre az amerikai színésznőt, aki fehérneműben sétált végig a svéd főváros utcáin. A Grammy-díjas énekesnőről május 9-én készültek a felvételek, amint fekete melltartóban és átlátszó bugyiban flangált Stockholm főutcáján. Nem ez az első alkalom, hogy Gaga kisasszony megbotránkoztatja az embereket. Egy hete showműsora közben vetkőzött le a színpadon és meztelen felsőtestű férfiakkal táncolt. Lady Gaga az American Idol című szórakoztató show 9 évadjában lépett fel és a The Fame Monster albumáról választott Alejandro című számával szórakoztatta a közönséget. A fellépés elején Gaga még csak a zongora mellett ülve énekelte Bad Romance című slágert, aztán elkezdődött az igazi show. A fekete gyászruhába öltözött énekesnőről hamar lekerült a ruhadarab, és erotikus táncbetétekkel tűzdelt show-t adott elő félmeztelen férfi táncosokkal. Forrás: The Superficial

Hajléktalannak nézték a Gyűrűk Ura sztárját

Sir Ian McKellen egy Melbourne-i színházban próbált, ám mivel nem vette le magáról jelmezét a szünetben, egy járókelő hajléktalannak nézte. A sztár egy próba szünetében ült ki a színházzal szemben lévő padra, ám olyan jól sikerült a jelmeze és az egész kinézete, hogy az emberek hajléktalannak nézték. Volt olyan is, aki még pénzt is dobott a kalapjába. A csavargónak nézett Oscar-jelölt, világhírű színész most azt reméli, hogy az egy dollár, amit kapott szerencsepénz lesz számára. Forrás: Hír24

Claudia Schiffer meztelenre vetkőzött

A várandós szupermodell meztelenül pózol a német Vogue júniusi címlapján. A 39 éves, két gyermekes Claudia Schiffer májusra várja kislányát férjétől, a rendező Matthew Vaughntól. A modell feleségként és anyaként új életet kezdett, ez segített neki abban, hogy ne legyen munkamániás: "Mindennap dolgoztam és állandóan utaztam. Amikor megismertem a férjemet, úgy döntöttem, hogy nem dolgozom többé hétvégén. Gyermekeim születése után pedig, még elővigyázatosabb lettem." - mondta Claudia Schiffer. Forrás: Ny Daily News/Hír24

Kutyahúst szolgálnak fel Budapesten?

Állatvédők tiltakoznak, mert szerintük az egyik fővárosi étteremben kutyahúst szolgálnak fel a vendégeknek. Különös dolgot talált ki az egyik budapesti vendéglő tulajdonosa. Úgy döntött, különleges kutyahúsokkal teszi színesebbé étlapját. Az alapanyag utánpótlásának biztosítása végett még hirdetést is feladott az étterem. „Hogy a meglévő gasztronómiai igényeket ki tudjuk elégíteni, felhívással élünk kutyatenyésztők / állatmenhelyek / megunt kutyák tulajdonosai felé: felszaporodott állataikat utcára dobálás, altatás helyett magas kilónkénti áron ajánlják fel konyháink számára! 20 EURO / kg felvásárlási ár (kizárólag élő kutya esetén)! 5 közepes termetű kutya felett házhoz megyünk, és készpénzben fizetünk.” Forrás: Nők Lapja Cafe

Elszabadult egy műhold a világűrben

Elszabadult televíziós távközlési műhold sodródik a világűrben, azzal fenyegetve, hogy egy másik műhold pályájára lép, és megzavarja az amerikai kábeltelevíziózást. Az Intelsat nemzetközi távközlési cég - tájékoztatása szerint - április 5-én veszítette el az összeköttetést a Galaxy-15 műholddal, feltehetően azért, mert a műhold számítógépes rendszerét egy napkitörés megrongálta. Az Intelsat távirányítással nem képes a műholdat a saját pályáján tartani, amely így az amerikai kábeltelevíziós cégeket kiszolgáló szomszédos távközlési műhold pályája felé sodródik. A Galaxy-15 továbbra is fogad és továbbít jeleket, így azok megzavarhatják a szomszédos műhold által sugárzott jeleket. Az Európai Űrügynökség űrszemétkövető rendszerének egyik vezetője, Emmet Fletcher elmondta: a Galaxy-15 jelenleg a Csendes-óceán felett, Hawaiitól kissé keletre lebeg. Mint mondta, a Galaxy-15 esete azért szokatlan, mert a műhold továbbra is sugároz jeleket, míg az elromlott műholdak a navigációs rendszer meghibásodása esetén automatikusan teljesen leállnak. Forrás: MTI

Johnny Depp öngyilkos lett

Egy erkélyről ugrott le a színész, de túlélte az esést. A "The Tourist" című legújabb filmjében Johnny Depp pizsamában mászik ki egy erkély korlátja mögé, és a mélybe veti magát. Az egyik szomszédos hotel vendégei közül többen is megijedtek az eset láttán, mivel nem tudták, hogy forgatásról van szó. Sokan az utcára is rohantak, de megnyugodtak, miután látták, hogy a sztár nem sérült meg. Ez ugyanis csak a film egyik jelenetének része volt, amit ráadásul többször is felvettek.
Forrás: ImNotObsessed/Hír24

Pornókirálynővel kavart Mel Gibson

Violet Kowal lengyel pornóproducer döbbenetes vallomása: tavaly három hónapos viszonyom volt Mel Gibsonnal. Az 54 éves színésszel Malibun jöttem össze. "Mel óriási az ágyban, életem legjobb szexuális élménye hozzá fűződik" - mondta a 26 esztendős Violet kisasszony. A színész szerint a producer nő állítása merő kitaláció csupán, ezért jogi úton vesz elégtételt kijelentései miatt. Mel Gibson felesége egyébként pont egy esztendeje adta be a válókeresetet 28 évnyi házasság után, mert kiderült, az ausztrál sztár már akkor is sokadszorra csalta őt. A vád nem volt alaptalan, hiszen utóbb kiderült, hogy újdonsült kedvese, az orosz énekesnő Okszana Grigorjeva babát vár Gibsontól. Tavaly októberben meg is született házasságon kívüli kislányuk, akinek Lucia nevet adtak.
Forrás: Zimbio/Hír24

Pornót nézett a képviselő a parlamenti ülés közben


Erotikus videót nézett Marius Nicoară liberális szenátor saját laptopján hétfőn a parlamentben, a nyugdíjtörvény vitájakor. A Realitatea TV operatőre filmezte le Marius Nicoară szenátort, amint éppen pornófilmet néz laptopján. A megkérdezett szenátor azzal védekezett, hogy a mindössze egy vicces mailről volt szó, amit az egyik kollégájától kapott. "Szó sincs pornófilmről, ez csak egy poénos csatolt videó amely a thai masszázst hasonlította össze az amerikaival" – fejtette ki az 52 éves kolozsvári honatya a Realitatea TV-nek. Forrás: Manna.ro

Bugyi és melltartó nélkül vonult a vörös szőnyegen

A 26 éves Bronagh Waugh úgy döntött, nem vesz fehérneműt a brit szappanoperák gálájára. Bronagh Waugh mindenkit megdöbbentett öltözködésével, amikor bugyi és melltartó nélkül, jórészt áttetsző ruhában vonult végig a vörös szőnyegen. A 26 éves színésznő, aki egyébként nem tartozik a leghíresebb sztárok közé - bár egyike volt a legjobb női szerepre jelölt hét színésznő közül -, áttetsző anyagból készült ruhájában tetszelgett. Bronagh Waugh csak a gondosan elhelyezett flittereknek köszönhette, hogy testének bizonyos részei mégiscsak el lettek takarva a nyilvánosság elől. Forrás: The Daily Mail/Hír24

A világ legszexibb női!

Az FHM férfimagazin szerint Cheryl Cole a világ legszebb nője. A brit popsztár olyan bombázókat utasított maga mögé, mint Britney Spears, Angelia Jolie, Jennifer Aniston, vagy Lady Gaga. Cheryl Colet idén immár másodszor rangsorolták az első helyre az FHM magazin lelkes férfiolvasói. A második helyen a hollywoodi szex szimbólum, Megan Fox végzett, míg a harmadik helyre Marisa Miller tornázta föl magát. Az első tízbe került Frankie Sandford, Keeley Hazell, Kristen Stewart, Kelly Brook, Adriana Lima, Jessica Alba és Abbey Clancy is. Kis meglepetést okozott Jessica Alba, aki a tavalyi harmadik helyről csúszott le a kilencedikre és Britney Spears is, aki tavalyi negyedik helyét elveszítve idén már be sem került az első negyven közé. Scarlett Johansson, Angelia Jolie, Jennifer Aniston, de még Beyoncé is büszke lehet arra, hogy lekörözték Lady Gagát, akinek csak a 92. helyre futotta... Forrás Blikk

2010. május 8., szombat

Főiskolák szépe és a Mr. Collegge 2010





Elődöntőhöz érkezett a Főiskolák szépe és a Mr. Collegge 2010 országos szépségverseny. Az est folyamán a prominens zsűri megszavazta a döntősöket, akiknek majd július 1-én a White Angel-ben szurkolhat a kedves közönség.

De ne szaladjunk ennyire előre, hisz a Fullextra is meg volt hívva a versenyre, hogy többek között végig kísérje egy nagyon csinos, szemtelenül fiatal (19 éves) joghallgató hölgy szereplését. Molnár Felícia -aki szerintem kísértetiesen hasonlít a gyönyörű Ördög Nórára- első versenyén igen otthonosan mozgott a kifutón, sőt a szépségharcban már edzettebb, „veterán” 22-24 éves hölgyekkel szemben, a bemutatkozó nyilatkozatában is nagy rutinnal kezelte a műsorvezető poénkodását. Valószínűleg, hogy a zsűri szemébe sütött a nap, hogy végül nem juttatták tovább, hisz a közönség ovációval fogadta minden szereplését. Fullextra szerint hatalmas fegyvertény, hogy a budapesti döntőről továbbjutva idáig eljutott Felie, s bár a pontszáma épp nem volt elegendő ahhoz, hogy most elsőre a döntőig meneteljen, szerencsére nem volt nagyon elkeseredve.


„Mindenre nyitott vagyok” –mondta Felícia, tehát, ha kedvem van majd megpróbálom jövőre is, de most sokkal fontosabb a nemzetközi jog vizsgám és az, hogy az afterpartyn egy jót bulizzak húgommal és a barátaimmal. Okos!!! Na igen nem hiába mondható el, minden versenyzőről, hogy felsőfokú végzettség várományosai. Belső forrásból tudom, s ezzel remélem nem árulok el nagy titkot, Felícia az afterparty után döntött és bár továbbra is az egyetemi tanulmánya lesz az első, a szépségipart sem adja fel -egy ilyen gyönyörű, nyilas hölgy miért is tenné- és jövőre megmutatja a zsűrinek, hogy tévedett. Hajrá Felie, nálam már most is nyertes vagy!





Ahogy mondani szokták, igen erős volt a mezőny, mely most duplán igaz volt azért, mert a hölgykoszorú mellett kigyúrt, mégis sármos, természetesen csupasz felsőtesttel és kockás hasakkal pózoló férfiakat is láthattunk versenyezni.











Az est házigazdája Debreceni Zita volt, de a prímet Újvári Zoltán Szilveszter, vagyis Zola vitte, aki nagyon sokszor nevettette meg a közönséget, hisz a legváratlanabb kérdéseket tette fel a versenyzőknek, e volt akit meg is táncoltatott.






ZOLA KÉRDÉS 1: „ Te egyenes háttal szoktál hányni?”
ZOLA KÉRDÉS 2: „Amikor fürdeted a kutyádat az büdös?”
ZOLA KÉRDÉS 3: „ Te lennél rúdtáncos oktató?”
ZOLA KÉRDÉS 1: „ Miért vagy te ennyire olajos?”


Persze Zita is nagyon kedves volt és nyilván azért mert késett fél órát, pluszfeladatokat is kapott. Az egyik versenyzővel akarva-akaratlanul forró táncot lejtett, igaz nagyon vigyázva, hogy nehogy összekenje magát a fiú testére kent olajjal.





Egyébként a fiúk elárulták, hogy nagyon meleg volt az öltözőben a levegő, főleg, hogy a versenyző lányok kenték rájuk.

Este kilencre lett meghirdetve a kezdés, de végül nagyon elcsúsztak, annak ellenére, hogy a Microsoft jóvoltából a zsűri PDA-s megoldással, elektronikusan szavazhatott. Persze ki ha nem épp Majka lett volna az, aki az igen, nem gombokkal ellátott egyszerű szavazószoftvert elrontja.
De maradtak hírességek a zsűriben így is, akiknek nem okozott gondot a technika. Az teljes felsorolás igényessége nélkül, láthattuk, volt, a zsűri soraiban ismert celebek is helyet foglaltak, többek között ott volt Kasza Tibi, a Bad Boyzos Alexisz, a rúd és strip-királynő, Pirner Alma, Köböl Anita, aki a Velvet arca, Danny Blue-val, valamint a tavalyi nyertesekkel, Csábi Tündével és Szabó Kristóffal. Az este hatalmas After Partyval folytatódott, melyről Dj Miller és a KARMATRONIC gondoskodott.

TALÁLKOZUNK A DÖNTŐN!

A nyertesek:

Nyuszis lányok:

Mindkét lányom jövőre döntős lesz !

Adj egy csókot Zita!

























Ugye a testvérem is nagyon szép!!! (Vanie és Felie)





















További életképek....
Playboy nyuszik is szépek voltak









A zsűri tanakodik

De jó kedvem van!!!

A zsűriben is bombázók ültek

TALÁLKOZUNK A DÖNTŐBEN!




2010. május 3., hétfő

Heti hírek: világ legszebb nője, 1500 villanykörtét evett, focipályán szexelt...


Megválasztották a világ legszexibb nőjét

Olvasói szavazatok alapján tavaly is és idén is Cheryl Cole-t választották a világ legszexibb nőjévé egy ismert magazin szavazásán. Az épp válófélben lévő brit énekesnő és televíziós személyiség 2010-ben olyan sztárokat utasított maga mögé, mint Megan Fox, vagy a harmadik helyezett Victoria’s Secret modell, Marisa Miller. A top 10-be jutott még az Alkonyat-mozik sztárja, Kristen Stewart, valamint Jessica Alba és az ismert modell Adriana Lima is. Érdekesség, hogy nincs a legjobb tízben Angelina Jolie, vagy a People idei listáján legszebbnek választott Julia Roberts sem. Forrás: Cosmopolitan.hu

A férfi, aki 1500 villanykörtét evett meg


Egy kínai férfi több mint 1500 villanykörtét evett meg 12 éves kora óra. "Napi egy villanykörtét eszem meg reggelire. Nagyon szeretem, finom, ropogós csemege." - mondja a Szecsuán tartományban élő Wang Xianjun (54). A kínai férfi - aki gyermekkorában törött üvegeket evett - teljesen véletlenül szokott rá a különös szenvedélyre. "12 éves koromban lenyeltem egy darab vastag halcsontot, de semmi sem történt. Kíváncsiságból aztán titokban kipróbáltam, mi lesz akkor, ha törött üvegeket eszem, de semmi sem történt, nem lettem beteg tőle." Wang azóta áttért az ízesebb falatokra, a villanykörtékre. Ezeket először apró darabokra harapja mielőtt lenyelné, majd kortyol hozzá mindig egy pohár vizet, hogy jobban csúsznak a ropogós falatok. A kínai férfi aggódó családja azt mondta, hogy többször is elvitték már Wangot kórházba, de az orvosok szerencsére megállapították, hogy a szokatlan étrendnek nincs káros hatása szervezetére. Forrás: Metro.co.uk/Hír24

Unokájától vár gyermeket a nagymama


A 72 éves indianai nagymama 26 éves unokájával közösen tervez kisbabát.A nagymama, Pearl Carter és az unoka Phil Bailey, csak nemrég ismerte meg egymást. A fiú ugyanis csak anyja halála után kutatta fel a nagymamát, aki 18 évesen szült és vallásos szülei nyomására örökbe adta a lányt, aki később Phil Bailey anyja lett. Pearl Carter ahogy meglátta szerelembe esett a saját unokájával. "Szeretem Philt és ő is szeret engem. Rövidesen a kezemben tarthatom a fiamat vagy a lányomat és Phil büszke apa lehet" - mondta a nagyi. Phil pedig azt mondta: "Szeretem Pearlt tiszta szívemből. Mindig az idősebb nőkhöz vonzódtam, és Pearl pompás nő. Most apa leszek, már alig várom." Ha valóban gyereke születik a két párnak, vérfertőzés miatt akár börtönbe is kerülhetnek. Forrás: The Daily Mail/Hír24


Sandra Bullock egy focipályán szexelt

Sandra egy amerikai futballista fiúval ismerkedett meg még tinédzser korában, aki egy pálya melletti lelátón vette el a szüzességét. Az amerikai színésznő a gimnáziumi évei alatt ismerkedett meg első barátjával. Sandra imádta az amerikai futballista fiút, aki persze mindenáron le akarta fektetni a már fiatalkorában is csinos lányt, és ez végül igencsak kényelmetlen körülmények között sikerült neki. – A szüleim nagyon szigorúak voltak, csak az edzésekre és a színjátszó körbe engedtek el. Meg a meccsekre persze, hiszen pompon lány voltam. A barátom erősködött, hogy feküdjek le vele és egy meccs után meg is történt. A focipálya lelátóján. Nem volt kellemes élmény – mesélte nevetve Bullock. Forrás: BORSONLINE

A nézők közé vágtattak a megbokrosodott lovak


Öten sérültek meg a Fábiánsebestyénben rendezett fogathajtó versenyen; szerencsére mindenki csupán könnyebb sérüléseket szenvedett. mversenyen az egyik fogat beszorult két akadály közé, amelytől a lovak megbokrosodtak. A hajtó elvesztette uralmát a jármű felett, az felborult és feldöntött egy korlátot. A balesetben három néző, illetve a hajtó és a segédhajtó is könnyebben megsérült. A Szentesi Rendőrkapitányság az ügyben közigazgatási eljárást indított. Forrás: hir24

Meleg volt Michael Jackson?


Michael Jackson egyik barátja azt mondja: a pop királya meleg kapcsolatban élt. Jason Pfeiffer azt állítja, hogy 2008-ban szexuális kapcsolatba került Jacksonnal. A "barát" szerint nehéz gyermekkoruk kötötte össze őket. Dr. Klein volt Jackoson bőrgyógyásza. Az ő klinikáján találkozott évekkel ezelőtt Jason az énekessel. Az orvos - aki szintén azt állítja, hogy Jackson meleg lehetett - elárulta, egyszer rányitott a párra, és Jacksonon épp csak egy nadrág volt. - Ha ránézel két emberre, azonnal tudod, mi történt köztük. Én személy szerint nagyon örültem, hogy egymásra találtak - nyilatkozta dr. Klein. Forrás: Blikk.hu